C/2006 VZ12 (Linear) üstökös

2007. július 14., 22:00 — 30., 2:00

Ez az üstökös ugyan nem szabadszemes, hanem inkább kisebb távcsövekkel észlelhető csak, de kedvező égi helyzete miatt mindenképpen érdemes megpróbálni megkeresni...

Július közepén még cirkumpoláris, azaz egész éjszaka megfigyelhető a Bootes (Ökörhajcsár) csillagkép és az Ursa Major (Nagy Göncöl) között. Később sem gyorsan romlik a láthatósága ahogy a Nap felé halad az üstökös — késő éjszakáig megfigyelhető marad. Fényessége alapján inkább vidéki, fényszennyezésmentes égen érdemes felkeresni. Binokulárokkal, kisebb távcsövekkel már többen sikeresen észlelték.



Az üstökös július 22/23-án éjjel 0,5°-on belül halad el az M3 gömbhalmaz mellett. A fényes csillaghalmaz kb. 18' átmérőjű, és 6,2m összfényességű — így várhatóan fényesebb lesz az égi vándornál. Ezen az éjszakán az üstökös 2:58-kor (0:58UT-kor) nyugszik, éjfélkor 25° magasan látható. Alábbi térképünkön az üstökös és az M3 találkozóját mutatjuk be, a feltüntetett időpontok világidőben szerepelnek.


A C/2006 VZ12 (LINEAR) és az M3 találkozója. Időpontok világidőben!

» Aktuális események