Éjszakai élménybeszámoló Budapestről...

HIX TIPP #1936

Nyözö, 1995. november 16.

Végre vége a munkaidőnek. Lassan összekaparom lelkierőm maradékait, leadom a műhelykulcsokat. Átesek a kapu előtt őrtalvó kutyákon, leszerelem a fiatal kölyökkutya túláradó szeretetét, mely sáros mancsnyomokban nyilvánul meg a frissen tisztított kabátomon, és nekivágok a patakpartnak.

Esik az eső, és fúj a szél a panelházak között. Alaposan szemügyre veszem az orrom előtt elhúzó trolibusz hátulját: na, ez is jól kezdődik. Kiérek az Örs Vezér Térre, rávetem magam a legközelebbi lángososra, mert persze a kajámat azt otthonhagytam a nagy, reggeli rohanasban. Persze jó zsíros leszek, és az orrom is tele lesz a tejfölös sajtreszelékkel, de sebaj, falok, mint aki egy éve nem evett. Fél perc múlva döbbenek rá, az üres zsírpapírra bámulva: ez volt egy híjján hetven forint??? Hát persze, manapság egyre kisebbek a lángosok, de egyre többe kerülnek -- ez levezethető a lángossütők relativitáselméletéből. Igaz, ha éhes valaki, akkor ez méginkabb relatív: ilyenkor a nagy lángos is lehet kicsi.

A villamos is éppen elmegy az orrom előtt. Ha nem lángosozok, akkor marad 69 forintom, és nem kell negyed órát várnom a következő villanyosra. Na, igen, az már sok lett volna a jóból.

Hangulatkép: 13-as villamosok a Mázsa térnél
Fotó: Szelényi Gábor szívességéből

A villamos egyébként külön szám. Aki utazott már a 13-as vonalán, az tudja minő élménydús járatról van szó. A tipikus nincsraigenyvillamos, hogy az illetékeseket idézzem. Most múlt 22 óra, de tele van — mint mindig. Egy babakocsis, tökrészeg párocska 0dB-el anyázik a hátsó traktusban, velem szemben balról egy másik egyén nótázgat csendesen a haverjával aki éppen hányni készül. Jobbról Hófehérke alszik. Szép, hosszú hajú lány, csak a szemét nem láttam meg egyszer sem, pedig majd' minden este együtt utazunk.
— Biztos barna szeme van... — vonom meg a vállamat, és tovább olvasok. Máskor nincsen idő művelődni. Meredten néznek maguk elé az emberek, a sárga járgány meg csattog, zörög tova az éjszakában. Pár szakadt Hobo, munkanélküli, hajléktalan, magamfajta megfáradt melós, éjszakai műszakba utazók. Ennyi embernek nincsen igénye erre a fűtetlen, zajos járgányra.

Élessarok — micsoda idill: füstölgő keménycsordák, iszonyú motorzaj, vonatok kattognak, esik az eső és fúj a szél... Mégis tompa álomba ringat a megszokott hangok egyvelege. A fejem nekikoppan az üvegnek egy jobbkanyarnál. Itt az ideje felébredni, le kell szállni. Hideg van és álmos vagyok. Bevánszorog a busz — jó tíz perc hibernáció utan. Hurrá!!! Ha minden igaz, negyed óra múlva otthon vagyok!!!

Lekászálódok a buszról. Végre lombzúgást hallok. A levegő is frissebb. A kertkapu barátságos zörgése. Meleg, kaja, nyugalom. Zene, nem visító, harsogó, morgó géptömegek. Igaz a radióban 8{ csomag, de azt végülis ki lehet kapcsolni. Következik a harmadik, itthoni műszak. De ezt legalabb szeretem csinalni. Elalvás előtt még olvasok egy kicsit.

Hajnali ötkor a vekker az újjonan kijött Csillágaszati Évkönyv 1996 fölött talál. Ebben a pillanatban nem tartozik éppen a kedvenceim köze az óra. A mókuskerék ismét fordult egyet. Na jó, ébresztő, gyerünk dologra fel!