Lélekgyógyászat

Nyözö, 1995. december 16.

Csörög a telefon, a vonal túlsó végén egy életunt, síros, megkeseredett hang: -- Nyözö, találkozhatnánk? Romokban hever az egész életem!

Nem szeretem az ilyen telefonokat, mert ez azt jelzi, hogy egy jóbarátom bajban van. Ez pedig nagyon nem jó dolog. Megbeszélünk egy találkozót, kicsit probálok lelket önteni bele, de hát ez telefonon keresztül nem az igazi.

Kint sűrűn esik a hó, délutános műszakba indulok. Kölyökkutya túrja kívancsian a hópaplant -- még sohasem látott ilyen sok, hideg izét, ami onnan fentről hullik, és lassan mindent ellep. Nagyokat prüszköl, ahogy eldugul az orra és hatalmasakat szökellve, boldogan rángatja vidám kis gazdiját. De valahogy most nem ezt veszem észre, hanem a mögöttük levő mocskos, máló vakolatú gyárfalat. Tompa puffanással tűnik el egy tenyérnyi, átázott faldarab a puha lepelben, és mire beerkezik a villamos, már végleg elmerül a fehérségben. Furcsa asszociációk kavarognak az fejemben, miközben barátomra gondolok. Szegény, pont most jött össze Neki minden, a szeretet ünnepe előtt...

Aztán eljön az este, végzek a munkában, kint továbbra is szakad a hó, és a talákozásunkkor alig ismerem fel szegény leányzót. Kisírt szemek, megfáradt, elgyötört tekintet. Itt komoly baj lehet. Már a metrón elkezd mesélni, időnként sírva rámborul. Régi idők jutnak az eszembe, amikor éppen én voltam hasonló helyzetben. Akkor Ő szintén segített -- "csupán" azzal, hogy meghallgatott, és nem értett félre, nem nevetett ki. Talán most viszonozhatom. Nem is tudok mit mondani Neki, bőven elég ha ránézek. Tudja, hogy tudom mit érez, és ebben a helyzetben ez elég is Neki. Időnkent azért már mosolyog, az este vége felé már nevet is. Jól áll Neki. Vajon hány, és hány ember akad ebben a pillanatban, aki éppen ilyen rossz passzban van a világon? Nagy részük túléli, túlteszi magát a válságos időszakon, de azért nem mindegy, hogy milyen nyomokkal, mennyi idő alatt sikerül. Talán most Neki is segítettem valamit. Legalabbis így látni rajta. Jócskán elmúlt éjfél, mire hazaértem, de rájöttem: én is sokat kaptam azzal, hogy meghallgathattam kedves barátom búját-baját. Rádöbbenhettem ugyanis arra, hogy mennyivel szerencsésebb is vagyok én. Egészen másképp látom a helyzetemet, egészen pozitívnak tűnnek az eddig negatív hangulatú dolgaim. Kicsit paradox, de ma ugyan végighallgattam egy csomó rossz dolgot, és megis: talán ez is boldogság volt...