FiastyúkfedésNyözö, 2006. szeptember 12.
Ezen az estén viszonylag ritka jelenségnek lehettünk tanúi: a Hold elfedte a Fiastyúk csillagait. Ugyan az idén még
kétszer látható lesz a jelenség, de akkor telehold mellett, azaz sokkal rosszabb körülmények között figyelhetjük meg.
Ezután ismét évekig kell várni a következő fedési szériára.
A mostani jelenség gyakorlatilag holdkeltekor, este 21h után kezdődött el. Megfelelő keleti horizontot többfelé
találhattunk volna, de a hét közepén, munkanapon nem volt mód a kitelepedésre. Így a Polaris Csillagvizsgáló
melletti domboldalra költöztünk ki a fényképezőgéppel, és az 50/540-es Zeiss kistávcsővel.
Várunk az Alcyone előbukkanására
A Holdat először 21:14-kor pillantottuk meg — a mellékelt kép pár perccel később készült. Kellemes őszi
este volt, nem túl hideg, de kicsit párás. A horizont közelében a Fiastyúk csillagai nem látszottak még. Mivel
áram hiányában nem volt lehetőségünk vezetett felvételek készítésére, ezért max. 1s körüli expozíciós időket tudtnk
használni a fotózáshoz. Persze a Hold ekkora idő alatt teljesen beég a képen, így a mellékelt felvételhez már
egy több képből álló expozíció-sorozat feldolgozásával jutottunk.
A Hold ezen a napon már fogyóban volt, így a fényes felén léptek be a csillagok, és a sötét oldalán bukkantak elő.
Az egyes csillagok okkultációjakor sűrűn, és rövid — jellemzően 1/5s-os — expozíciós időket használtunk.
A Canon 350D
által biztosított kb. 2 kép/mp tempóval készültek a RAW formátumú felvételek. Ezek alapján több csillag
fedését ill. előbukkanását is sikerült kimérnünk — az eredményről az Amatőrcsillagászat » Megfigyelések
menüpontban számolunk be részletesebben — majd ha lesz ilyen menü. :)
Pár óra fotózás után még beköszöntünk a Polarisba, készítettünk pár hevenyészett holdfelvételt a 250/1250-es
dobson távcsővel. A kissé amatőr technika (csak úgy az okulár mögé tartom a gépet) ellenére egész jó lett az
eredmény. Az itt bemutatott, még csak hevenyészve kidolgozott képen a Theophilus-Cyrillus-Catharina
kráterhármas a kép alső sarkában látható.
Nézd meg a nap összes feltöltött fotóját! » |