Bózsva — NagyhutaZempléni ősz, Országos KéktúraNyözö, 2006. november 1.
Meglehetősen szomorkás időjárásra ébredtünk: minden szürke volt, kicsit ködös, néha-néha szemerkélt az eső is.
Arra gondoltunk, hogy az ilyen időjárásban nem érdemes folytatni a Füzérnél félbehagyott túrát, ezért
a kéktúra Bózsvától délre eső szakaszának futottunk neki, amely végig völgyben halad.
Kishutára egészen gyorsan átértünk, hiszen eddig már a terep is ismerős volt, és fotózni sem nagyon volt mit
a nagy szürkeségben. Innen a túraútvonal Kishuta főutcáján vitt tovább, balról a Som-hegy jobbról a Lackó-hegy
közé beszorított völgy alján. Az utcában egy kis patak vize is siet a Kemence-patakba — ennek a nevét azonban
egyetlen térképen sem találtuk meg. (Egyik ága Nagyhutánál a Repka-völgyben ered, a másik a Tegda-völgyben a
Tariska hegy oldalában.) Az utca elég forgalmasnak bizonyult. Mindenki a falu felénél található temető
felé igyekezett — lévén Mindenszentek napja volt.

Kishuta nem is olyan kicsi — legalább 2 km hosszan házak között visz az út, nagyon szép környezetben.
A falu határában megálltunk egy kicsit enni-inni egy kisebb tisztáson. Itt egy érdekes alakú, tekervényes
mohalepte fáról számos szép mohás képet készítettünk.

A falut elhagyva a völgy méginkább összeszűkűlt, a műút meredek hegyoldalak, csodás színű erdők között halad.
A meglepően bővizű "Nevenincs patak" hangos csobogása folyamatosan elkísért minket. Egy kis zúgónál —
valahol a Kis-Gile vár és a Malom bérc közötti szakaszon — nagy patakfényképezésbe kezdtünk. Sokféle kép
készült, néhol bizony már a patak kavicsos medrében állt az állvány...
Mire Nagyhuta határába értünk eleredt az eső is. A Községháza kerítésén sikeresen megtaláltuk a kéktúra
bélyegzőt. A gumibélyegző fémnyelű, de sajnos törött. A két fele csak úgy össze volt drótozva — így
elég macerás használni.
Éppen ekkor indult egy busz vissza Pálháza felé — itt befejeztük hát a túrát, tekintettel az egyre erősebb
esőzésre. Pálházán bő egy óránk volt a bózsvai busz indulásáig, így ismét a Tölgyfa vendéglőben kötöttünk ki.
Miután jóllaktunk, sikerült elérni a buszt is így már világosban relative korán visszaértünk. A vacsoráig
hátralevő időt az elmúlt napokban készült képek rendezésével töltöttük.

Nézd meg a nap összes feltöltött fotóját! » |